15 NÉGYZETMÉTER…ENNYI CSAK

Vannak az interneten azok a képek és posztok, melyek azt mutatják be, milyen csodálatos kis kuckós odúkat lehet varázsolni 15, vagy akár 8 négyzetméternyi parányi kis lakásokból. A gyönyörűen és praktikusan berendezett apró lakások komfortját kétségtelenül megnyerő képekkel próbálják bizonygatni, melyek lássuk be, tényleg azt sugallják, milyen jó lenne egy kis kuckó, mint régen gyerekként, mikor búvóhelyet építettünk párnákból.

Üzenem minden ilyen „jaj de praktikusan megoldható 15 négyzetméteren az élet” írójának, hogy legközelebb ne csak írjanak róla, ne csak berendezzék, éljenek is ott minimum három hónapot.

A következő kis jegyzetem megírásának múzsája az a pillanat volt, mikor az apró, iciripiciri, parányi kis kuckómban valami sósra vágytam, de spájz, konyha és a megfelelő eszközök hiánya okán – nameg az éjjel-nappali bolt nemléte miatt is – semmi sós nem volt éppen otthon, csak egy előző albérletből kincsként továbbmentett sajtszósz por, melyet 30 év ide, vagy oda, szégyen, nem szégyen, nekiálltam benyálazott mutatóujjal kinyerni a tasakból. És finom volt! Na meg inspiráló. Egyből elkezdett kattogni az agyam, hogyan lehetne egy vízforralóval komplett kaját csinálni, milyen tészta, rizs, vagy egyéb ehető köret az, aminek elkészítéséhez elegendő egyetlen vízforraló (a tasakos kaják nem számítanak, normális ételben gondolkodtam). A másik rendelkezésre álló olyan eszközöm, amelyet „királyi életemből” visszamaradóan kincsként őrzök (a vízforralón kívül az egyetlen kapcsolatom a normális életmóddal) az összecsukható melegszendvics-sütő, melyben sült már tükörtojás, szalonna, és természetesen fagyasztott melegszendvics is.

Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, ahogy a padlón tábort verve vártam, hogy fél óra alatt megsüljön a tükörtojás a melegszenyósütőben, majd azt a teflon bevonat kíméletével átmentve egy tányérra, befalhassam. Már csak a tábortűz, a pillecukor és a többi táborozó társam hiányzott, akikkel tábori dalokat énekelve sütögetnénk. Imádom a táborok e jelenetét. A szabad ég alatt.

15 négyzetméteren élni, bár nem szívás, kihívás. Pláne, ha 36 négyzetméterből költöztél a kis cuki kuckóba (hozzátéve, hogy természetesen mikor költöztél, örültél, hogy egyáltalán van hova). Szóval nem lehet eléggé hálásnak lenni a lehetőségért. Mégis. A „beszokás” megkérdezi az idegrendszered minden nap. Nameg, a tested is, figyelembe véve, hogy egyenes gerinccel az élet – bár így legalább elmondhatod magadról, hogy neked tényleg van gerinced -, amúgy is kicsit szívás, nemhogy még egy olyan odúban, ahol a cuccaidat sem tudod nemhogy polcra, de sehova tenni. Egyszerűen azért, mert sem polc, sem hely nincs. Nincs konyha, nincs mosógép, a hűtő természetesen picuri, de cserébe van erkély! Ez szerintem sokat dob rajta. Így, ha esetleg megelégelnéd a padlócirkáló üzemmódot – persze, hogy gerinckímélő -, ha eleged van abból, hogy nem tudsz egy kényelmeset ülni – mert igen, ilyen is van, már rájöttem – simán kimehetsz az erkélyre. Hidd el, nem fog érdekelni, hogy zaj és szmog van, mert ELFÉRSZ!

A mindennapok kihívásai persze megerősítik az embert, kérdés, hogy már hova….ugye. Olyan csodálatos képességekre teszel szert egy ilyen irinyópirinyó odúban, mint hogy hogyan kell mosogató nélkül mosogatni: lehajtod a wc ülőkét, ráteszed a mosatlanokat tartalmazó tálcát, miközben a fürdő padlóján elhelyezel még egy tálcát a tiszta edényeknek. Aztán nem gondolva arra, hogy itt tíz perc múlva a fogadat és arcodat fogod mosni, esetleg egyéb dolgot csinálni, szépen csendben elmosod a szennyest. Aztán kitalálod, hova is teszed a tiszta edényt.

De nekem még mákom volt, mert egyedül laktam. Ugyanis ez a 15 négyzetméter alapvetően két embernek volt kiadó….

Bear Grylls hol vagy? Forgathatnál itt is egy adást…