Volt egy álmom…..
S ebben az álomban álmodtam egy világot magamnak, de a valóságban még a kapui elé sem jutottam. Sőt.
Egy olyan világról álmodtam, amiben a szólás szabadsága, véleménynyilvánítás szabadsága, különbözőségek tisztelete, egyenlőség, fogyasztói jogok, személyes kapcsolatok lehetőségének szabadsága, választás szabadsága, az információhoz való jog, diszkrimináció tilalma még létezett igazi valójában.
Alkalmazandó és alkalmazható jogok és elvek voltak.
Mindenkinek.
S ebben az álomban ott volt az egyetlen érték, mely az emberiségnek mindenkor a legtöbbet kellene, hogy jelentse: az emberi méltósághoz való jog.
A jog, hogy éljek, és hogy érezzem, hogy élek!
A jog, hogy emberi kapcsolatokat teremthessek ott és akkor, amikor és ahol akarom és lehetőségem van rá. A jog, hogy kérdezzek, és, hogy emberi választ kapjak. A jog, hogy fejleszthessem magamat, ha akarom.
A jog, hogy emberszámba vegyenek, és, hogy embernek érezzem magam.
I.
Volt egy álmom….
A világban, amit álmodtam, a szólás – és véleménynyilvánítás szabadsága nem vált egyoldalúvá. Nem csak azokra vonatkozott, akik kisebbséghez tartoztak, és nem csak a mainstream véleményét lehetett hangoztatni, de főleg nem lehetett arra használni, hogy másokban a véleménye miatt bűntudatot keltsen. Az álmomban, ha kimondtam és leírtam: én egy fehér, heteroszexuális nő vagyok, saját véleménnyel, nem éreztem miatta bűntudatot. Hiszen ezek csak tények. Tények, amikről nem tehetek. Ahogy más csoportokhoz tartozók sem tehetnek az ő tényeikről. Nem kellett attól félnem, vajon hányan fognak elfordulni tőlem, ha leírom ezeket a szavakat, amiket most olvasol. Pláne nem keltett bennem semmiféle érzést, amikor más leírta, hogy ő pedig egy meleg fekete férfi. Sem bűntudatot, sem ellenérzést, sem pedig kirobbanó örömöt nem éreztem. Mert ezek tények. Tények, amikkel csak egyet tehetünk: elfogadhatjuk őket.
Az álmomban nem egy csendes zugban kellett sugdolózni arról, hogy igen, én sem szeretem a mai világot a migráció ránk kényszerített mértékével és a túlhypolt elfogadáskényszerrel, egyszerűen azért, mert látom és érzem a bőrömön a politikai döntések következményeit. Kimondhattam, amit ezekről gondoltam. Mert ebben a világban az állam volt a népért, s nem pedig a nép az államért, aki bírka módjára tűr el mindent, még akkor is, ha már érzi saját bőrének égett szagát.
II.
Volt egy álmom…
Ebben az álomban a különbözőségek tisztelete valódi tiszteletet jelentett, nem pedig a társadalom mesterséges érzékenyítését olyan dolgokra, melyek mélyen belül csak a gyűlöletet erősítik és semmi mást. A despoták tiszteletét is felülről kényszerítették.
Ha csak azért tisztellek téged, mert kell, mert elvárt felülről, mert az úgy politikailag korrekt, akkor neked jó az úgy?
Az én álmomban a különbözőségek tisztelete annyit tett: elfogadlak olyannak, amilyen vagy, de se többnek, se kevesebbnek nem gondollak annál, mint, ami én vagyok: ember. Nem kapsz hát külön jogot, sem külön juttatást csak, mert más a színed, az identitásod vagy a származásod, esetleg más a nemed, vagy más a szexuális érdeklődésed. De megkapod az összes jogot, ami nekem van! Azért, mert épp úgy, ahogy én, úgy te is ember vagy; és nem pedig azért, mert különbözöl tőlem. Mert ha azért plusz jár, hogy különbözöl a különbözőségek tisztelete okán, az én entitásom tisztelete odavész egészen egyszerűen a mérleg nyelvének elbillenése miatt. Tisztellek, de nem azért, mert különbözöl tőlem, hanem azért, mert embertársam vagy, a különbözőségeink ellenére is! Ezt jelentette az álmomban a különbözőségek tisztelete, ahol a fókusz nem a különbség felerősítésén, felmagasztalásán volt, hanem azon a megingathatatlan tényen, hogy mi mind emberek, élő lények vagyunk, tehát ez a tisztelet oka és fő forrása.
A tisztelet, ha bűntudatra alapozó érzelmi manipuláció következménye, nem igazi tisztelet.
Az általam álmodott világban a különbözőségek tisztelete nem szűkült le bizonyos csoportok ész nélküli előnyben részesítésére, csak mert az úgy „politikailag korrekt”. Nem kapott valaki munkát, vagy előnyt egy állásinterjún a megbélyegzéstől való félelem okán a vallási hovatartozása, a gyerekszám, a harmadik országból való származása, a bőrszíne, a nemi hovatartozása, a nemiség kérdése vagy a család megléte miatt. De hátrányban sem részesült! Ebben a világban az emberek nem kompenzáltak túl a múlt bűnei miatt, és egyetlen csoport sem használta ki ezt a bűntudatot jogok és egyéb előnyök kisajtolására.
Mert az álmomban a politikusok nem használták a minket különbözővé tevő tényeket a megosztásunkra, ezzel altatva el éberségünket és tömve be a szánkat, homályosítva el azt az egyetlen megingaghatatlan tényt, amellyel mindannyian rendelkezünk: emberek vagyunk.
Még…
III.
Volt egy álmom…
S ebben az álomban az emberek felismerték, hogy bizonyos esetekben fenntartani a pozitív diszkriminációt egyet jelent a negatív diszkrimináció megvalósulásával a társadalom többi tagjai felé, s ha nem figyelünk, gyűlöletbe csap át, ez is, mint minden az emberiség történetében. Ebben az álomban az egyenlőség nem azt jelentette, hogy a kultúrák, nemek és képességek közötti különbségekre fittyet hányva kényszerítenek egymásra bennünket, az „otthonlévő” kultúra nem volt arra kényszerítve, hogy elnyomva érezze magát a beáramló új kultúráktól. Túlkompenzálunk a múlt miatt, s közben nem vesszük észre, hogy éppen ugyanazt a jövőt teremtjük meg, amitől távol tartanánk magunkat, csak most épp mi vagyunk azok, akik megteremtik, nem pedig ők, akik miatt ezeket az elveket a világra hoztuk.
Ott és akkor felismertük, hogy a társadalom intelligensebb felét szándékosan alacsonyabb szinten tartani a kevésbé intelligens rétegek komfortosítása miatt nem nevezhető sem egyenlőségnek, sem pozitív diszkriminációnak, de cserébe felismertük a valódi diszkriminációt, mely egy újabb formában, a technológiai fejlődés köntösébe bújva ütötte fel a fejét. Pontosan ezért, az álmomban nem hagytuk, hogy az intelligens vegetáljon a buták miatt, s nem hagytuk, hogy egy egész generáció szoruljon ki az életből a technikai fejlődés mérhetetlen üteme végett. Felismertük, hogy a technika rosszul és mértéktelenül használva gúzsba köt, céltalanná tesz és elszigetel.
Ebben az álomban a jó, bár nem nyerte el méltó jutalmát, mert azért annyira mély álom nem volt, de nem is bűntették azért, mert jó. S nem büntették azért sem, mert semmilyen kisebbségi csoporthoz nem tartozott éppen.
Ha szelektíven, csak egy perspektívából értelmezzük, és megkülönböztetünk pozitív és negatív diszkriminációt, az maga a diszkrimináció. Ha nem fogadjuk el, hogy a világ fejlődése újabb diszkriminációs okokat szülhet, az maga lesz a megtestesült diszkrimináció.
V.
Álmomban felismertük, hogy a felülről megvalósított mesterséges érzékenyítés tömegszinten -olyan, amely nem a családok szintjén valósul meg -, kombinálva butító és elszigetelő mechanizmusokkal felelősséget vállalni nem tudó, a valódi problémákra érzéketlen fiatal generációt termel ki, akiknek az első zsigeri reakciója bármelyik élesebb emberi relációban a megsértődés, és a passzív-agresszív magatartás lesz, nem pedig az értelmes kommunikáció.
VI.
S tudjátok, miért volt még olyan fene jó ez az álomvilág?
Mert, ha úgy döntöttem, hogy személyesen szeretném intézni az ügyeimet, megtehettem! Nem voltam belekényszerítve holmi applikációk által vezérelt légüres térbe, s nem Vandával kellett beszélgetnem, hanem bemehettem az üzletekbe személyesen, ahol udvariasan köszöntöttek, és én visszaköszönhettem! Mert volt, aki fogadta a reakciómat! Sőt, tudták megfelelően fogadni a reakcióimat! Kielégíthettem az egyik legalapvetőbb vágyamat, amely emberi, sőt, mit emberi, élethez kötődő alapvető szükséglet: interakcióba léphettem másokkal. Kérdezhettem, ha válaszokra volt szükségem, beszédbe elegyedhettem, ha úgy esett, és megoszthattam a gondolataimat másokkal, miközben a másik arcát nézhettem, és láthattam a szavaim által kiváltott reakciókat. Megvolt még a lényegem, amely nélkül elsorvad még a legkisebb élő organizmus is: a kapcsolatteremtési képességem másokkal.
Ebben az álomban nem éreztették velem, hogy tradícionális elvek mentén élni rossz, és nem kívánatos. Nem néztek le, és nem diszkrimináltak azért, mert régimódi vagyok, és beszélgetni akarok.
Szép világ volt, igazán. Kár, hogy csak volt…
Emberek! ÉBREDJETEK FEL!
