Országváltási kísérlet

A kezdet és a miértek.

Dønna-sziget hmmmm….. le merem fogadni, hogy 90% -a az embereknek nem tudja, merre is található. Idén nyárig én sem tudtam.

Nos, íme:

Érdemes jól megjegyezni a sziget nevét, és felrajzolni az úticélokat rejtő (digitális) noteszbe, mert minden pillanat, amit itt tölt az ember, ámulatba ejtő, csodát ígér.

Önkéntesként volt szerencsém 4 hetet eltölteni a szigeten, megismerve ezzel az ott lakók életmódját, a tradícionális norvég életet, étkeket.

(Hogy miért megy valaki harmincon felül közel 4 hónapig önkéntesnek más országba? Nos, az utazás legolcsóbb formája ez, pláne, ha megtalálod a neked megfelelő fórumot, ráadásul az így tapasztaltak nyithatnak egészen új perspektívákat, adhatnak új célokat, gyűjthetsz referenciát, ha az adott országban szeretnél dolgozni, nyelvet tanulhatsz, és még számos más előnnyel jár. Nem mellesleg pedig így ismerheted meg az igazi, nem turistáknak szánt kultúrát és életvitelt – lakva ismerszik az ember ugye…no meg a nép. )

4 hónap, négy különböző hely Norvégiában. Közép-, Dél-, Észak-Norvégia. Lássuk mi sül ki belőle.

Az idős pár, akiknél utazásomat kezdtem, szinte nagyszüleimmé váltak erre az egy hónapra, talán többre is, együtt ettünk, kávéztunk, tévéztünk, túráztunk és közben, hol angolul, hol norvégul, hol mix nyelven – egy kis activity-t is belevíve – beszéltük meg az élet olyan nagy dolgait, mint a vallás, párkeresés, költözködés, vagy a munka.

A napirend nagyjából abból állt, hogy délelőtt vagy délután egy kis munka, segítség a ház körül, mikor mire volt szükség, edzés a kutyákkal, ami inkább volt kikapcsolódás, mintsem munka, a fennmaradó idő pedig szabadidő, vagy “slappe av” – a “lepihenés”, “kikapcsolódás” unalomig mondogatott kifejezése – volt.

Álom hónap volt ez, melyért összességében nézve sokat küzdöttem, sok mindent feladtam, de minden perce megérte. A stresszes hétköznapokból hirtelen a nyugalom szigetére kerültem.

“Take it easy” – mondták mindig házigazdáim. Azonban egy magyar légkörből kiszakadva, ahol a stressz szinte a részeddé válik, a csontjaidba ivódik: küzdesz, kimerülsz, feladod. Újra küzdesz, kimerülsz még jobban, újra felállsz, megpróbálod máshogyan, de egyszer eljön az a pont, amikor rájössz, nem biztos, hogy a te képességeiddel van baj, hanem talán az országban uralkodó értékrenddel. És akkor megérkezel. Döntesz. Kezded más perspektívából szemlélni a dolgaidat, magadat, kezdesz rájönni, hogy nem feltétlenül (csak) te vagy a hibás az aktuális helyzetedért. (Persze ezt nyilván csak az én életemre írom, hiszen itt sok minden közrejátszik azért.) Aztán lépsz. Becsukod a szemed, és ugrasz. Mert kell. Mert erre van szükséged. Tucatnyi kérdéssel a fejedben, a lelkedben indulsz neki. Mi lesz velem, hol leszek, feladok mindent, amit eddig elértem, mégha az nem is oly sok egyesek szerint. Ilyen kérdések zsongásától bódultan megérkezni, és befogadni a “take it easy” mondatocskát nem épp easy. Néha kivitt az észből, ez tény. Én értem, hogy itt take it easy van, de hogy vehetném lazán, ha egyszerűen nem olyan a kultúrám, nem olyan miliőből érkeztem, ahol megengedhetném magamnak a ‘takeiteasy’ életérzést?….

Aztán idővel lassítasz, és átveszed a vidéki norvég emberek lüktetését. “Take it easy”..ízlelgeted, próbálgatod, hol sikerül, hol nem. Kezdesz egyre könnyedebbé válni. Persze az állandó, és úgy látszik, soha el nem múló kérdések még mindig a fejedben zizegnek, de már több az olyan nap, amit élvezni is tudsz, amelyen engeded, hogy a norvégokból áradó nyugalom és higgadtság füstként gomolyogva átjárja testedet és lelkedet, hogy aztán a bőrödbe ivódva érezhesd minden nappal egyre jobban e könnyedség illatát.

Sok idő kell, mire kitisztul az otthoni szenny az emberből. Érzem, minden nap, tudom. Mások vagyunk, nagyon mások. Kultúrsokk a javából. Egy hónap alatt felismertem sok mindent, volt időm gondolkodni magamon, az országomon, a népemen, melyhez tartozom, még akkor is, ha ezt az aktuálisan regnáló erő esetleg nem így gondolja. Sok mindenben változott a véleményem. Sok mindenben nem. De ez már csak így van, ha az ember ennyire direkten találkozik más nép kultúrájával. Mindenesetre egyet megállapítottam, csak úgy, magamnak: a magyarok, ha nem egymás fúrásával lennének elfoglalva, világot uralhatnának a munkához való hozzáállásukkal, és küzdeni tudásukkal. (Nyilván az általánosítás sosem jó, így ezt a mély konzekvenciát inkább magamnak vontam le.) Lehet ellentmondani, lehet egyetérteni. Okos és fifikás nép vagyunk. Talán valamilyen szemszögből okosabb és szorgalmasabb, mint mások, mégsem sikerül kimásznunk a szarból….Persze egy hónap kevés ítélni, tudom, így, hát…csínján csak ezzel még..

Nyilván az ember akkor vág neki élete egyik legnagyobb útjának, mikor valami változtatásra van szüksége az életében, mind belsőleg, mind külsőleg egyaránt. Veszteni valóm maximum az Apám által oly nagyra becsült szakmai egzisztenciám volt, ami alatt jelen esetben azt kell érteni, hogy szinte éhbérért dolgozol egy olyan helyen, amit, ha otthon vidéken valaki meghall, egy nagy „hűűűhaaa” lesz a reakció. Na ja. Más kérdés, hogy albérletet nem tudsz fizetni a fizetésedből, a szakmát körüllengő stressz pedig szinte álltól lefelé bénítja a testedet minden nap. De a vidék olyan, mint a Facebook. “Görgeted az idővonalat”, és annak is jó, meg annak is, na meg annak is milyen jól megy hűűha..Jah.

Görgettük pár évig, de aztán úgy elég volt a kirakatból. Az ember 32 évesen már vágyna valami sikerre, amit elért, ami igazolja az addig befektetett tanulás és munka megtérülését. Nem nagyra, kicsi is elég. Ehelyett azonban vegetálás volt egy helyben…

Mindig éreztem, több van bennem ennél, a jelenlegi életemnél.

Éppen ezért eljött “Az” a bizonyos pont. És ezen a ponton sok minden olyan dolog történt, melyek bár tragikusak, hozzásegítettek a döntéshez.

A januári norvég kalandból hazatérve nagyon bennem maradt az ország különleges bája. Akkor még nyilván nem tudtam, amit most tudok, egyszerűen csak beleszerettem a hegyeibe, a nyugalomba, a meghittségébe, de főleg a természeti adottságaiba, és véletlenül se maradjon ki: a plakátmentességbe. Nemhogy politikai, semmilyen plakát nem volt….beza. Jól tud esni az embernek néhanap a fejében uralkodó csend. Lehet, hogy ezért ilyen nyugodtak az itteni népek? Nem tudni. Mindenesetre, Norvégiára esett a választás….Hogy bírom-e? ….. will see.

Ezek tehát a miértek, kezdetek, a kultúrsokk kezdete egy kicsit összevissza, vegyesen, egy folyamban.

Utam első állomása tehát Dønna-sziget, 4 hét. Lássuk.

Folyt.következik.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé.

Follow by Email
Facebook
Facebook
YouTube
Instagram