Reptér. Hajnali 4:30. Egy órát aludtam. Három napos pakolás, sok-sok sírás, hisztéria, búcsúzkodás mindentől és mindenkitől. Kvázi minigyász zajlott le bennem.
Tettem azonban egy ígéretet magamnak – és a kutyámnak, amit már csak a halála miatt is be akartam tartani: a szakvizsga után megkeresem az én utam. Rossz falhoz állítottam a létrát először, tudtam ezt, de mégis felmásztam a legtetejére. Már nem bánom, viszont ideje megkeresni, melyik is az én falam…
Hihetetlen, hogy itt vagyok. Úton egy új élet felé. Sok-sok kérdőjellel a fejemben. Apa, Anya és a tömeg. Húzzuk az időt, én is csak téblábolok, nem akarok megindulni, pedig a kapuk már nyitva.
Aztán fújunk egyet, még egy utolsó ölelés, átbeszéljük még egyszer az út lehetséges kimeneteleit. A konklúzió most is, mint mindig, ugyanaz: „ha nem tetszik, vagy nem jön be, hazajössz, azt kész.”
Két puszi, és már sodor is magával a tömeg, az utazni vágyók, utazni „kényszerülők” forgataga.
Így történt, hogy most itt ülök, egyszál magamban, ősz közepén téli pulóverben és kabátban – hiszen okosan kell pakolni, minél többet magadra venni, hogy kevesebb legyen a súly. Kicsit idegenül mozgok, szokatlan ez a helyzet. Túl hirtelen maradtam a tömeg közepén eszméletlenül egyedül. Mintha vákuumba kerültem volna.
Ilyen lelkivilággal indulok hát neki. Nem is én lennék, ha nem. Szomorúan, fáradtan. Nyilván fel lehetett volna fogni könnyedebben ezt az utazást, de a mi családunk drámai lelki világa nem túlzottan engedékeny, ha könnyedségről van szó. Úgyhogy nehézkesen indult..
Sok időm azonban nem volt évődni a dolgokon.
Éles váltással forduljunk is rá a történtekre izibe.
Nagy magányodban, magadba roskadva, csendben majszolod az Anyád által gondosan elcsomagolt hazai sajtos rudat, aztán fáradt, révedező szemmel feltekintesz a kijelzőre. Bármilyen finom is a hajnali sajtos, látni a kijelzőn, hogy ca. 3 órás késéssel indul a Te géped, enyhén leizzaszt, pláne, hogy a csatlakozásodra szánt idő ezzel gyakorlatilag el is megy. Jön az sms is: „sorry for the inconvenience”. Jah, hát én is sorry…Ez kb. olyan, mint mikor a fodrász szarul vágja le a hajad, majd megkérdezi jó lesz-e…Mer ha nem? Visszaragasztod vagy mi?
De, nyilván tudomásul veszed, hát mit is tehetnél mást. Felhívod a Jolly-t, Rékát könnybe lábadt szemmel, hogy
„ésakkormostmileszhaneméremelnemmegytöbbgépmamárodamerannyirakicsireptééér”.
Lelki sírógörcsöd közepette, miután már nyilvánvalóan eltávolodtál a kijelzőtől, jött a következő sms: 45 perc múlva mégis felszáll, beszállás az x. kapunál, 10 perced van. „Őőőő, jóóóóóó”. Spuri a kapuhoz. Puffogásomat – mely magyaros szokást később rájöttem, bármilyen nyelven tudom gond nélkül űzni -, a stewardess mondatai csitították kissé, mikor tájékoztatta az „utazóközönséget” (csak, hogy legyen egy kis hazai – MÁV és BKK), hogy hát sajnos bekaptak egy madarat idefelé jövet, és emiatt kétséges volt az indulás….Hmmmm…..
Sully megvan? Meg a Hudson folyó?
Túljutva a fenti információ okozta arclefagyáson, innentől minden simán ment.
Dønna szigetére a legegyszerűbb utazási opció a következő: Budapest-Oslo közvetlen járat, aztán Osloban átszállni a Wideroe légitársaság járatára, mely közvetlenül Sandnessjøenbe megy. Érdemes ezt választani, a látszat ellenére ugyanis megbízhatónak bizonyult az icipici gép, és közvetlen járatként ez a leggyorsabb. Leszállva a repülőtérről Flybuss visz el a komp kikötőig (elég mondanunk, hova szeretnénk menni, és ott fog kitenni minket, nagyon jó kis rendszer). Innen kell átkompozni Dønna – Björn kikötőig.
A Flybuss jegy ára: 135 kr.
A komp ára: 54 kr.
A kompon egyébként a kávézóban körbejáró jegyellenőröknél lehet jegyet venni.
Odaérve vendéglátóm már várt. Régóta leveleztünk, kicsit olyan volt, mintha már ismerném is. Közös bennünk a kutyaimádat, és mint kiderült, a humorunk is hasonló. Remekül elröhögtünk egy két dolgon úgy, hogy a felét se értettük egymás beszédének. Ez van, ha két ember egy hullámhosszon van, mindegy milyen nyelven kommunikálnak egymással, a humor univerzális – híd két ember között.
Norvég útkeresésem ezzel kezdetét is vette. A norvégoknál nagyon fontos egy jövendőbeli munkáltatónak, hogy legyen rólad norvég emberkétől származó referencia. Továbbá, nyilván beszéld a nyelvet. Első vendéglátóm minden szempontból tökéletesnek bizonyult, hiszen alig beszélt angolul, tehát tanulhattam reggeltől estig tőle a norvégot, a munkák, amiket végeznem kellett, gyakorlatilag felértek egy kis pihenéssel, a kutyák tréningezése meg számomra nem a munka kategória, bár tény, néha olyan tempót diktált a Néni, hogy győztem kapkodni a fejem, hol mikor és mit csinálunk. A napirend általában úgy nézett ki, hogy délelőtt egy kis munka, ami lehetett házimunka, padlófestés, vagy éppen állhatott abból, hogy a kutyákat bezsuppolni az erre a célra kialakított kocsiba, aztán a biciklit és a speciálisan fogathajtásra kialakított háromkerekű bicót, s indulhattunk is az edzésre. Bámulatos, hogy 70 évesen mennyire fitt.
(Minden nap agyban összehasonlítottam őt egy magyar nyugdíjassal, egyszer még képet is mutattam neki a tipikus magyar kisnyugdíjasról – igen, van ilyen, beütöd a google-ba és hopp, ott ficcen a fejkendős banyatankos kisöreg. Nem akarta elhinni, hogy ők az effajta életet, amit ő itt Norvégiában nyugdíjasként él, bizony nem engedhetik meg maguknak és nem feltétlenül azért, mert nincs kedvük mozogni. No mindegy, kis intermezzo, néha kell..)
Dønna azon helyek egyike Norvégiában, ahol gyakorlatilag minden, amire az átlag, Norvégiába utazó turista vágyik, megtalálható: csodálatos hegyek, sok-sok túraútvonal, horgász lehetőségek, az abszolút mesébe illő vad természet, a tipikus norvég piros faházak, a nyugalom és a csend, jávorszarvasok, és az elmaradhatatlan sarki fény. Aki mindezeket egy kupacban szeretné látni és átélni, annak az őszi időszakot javaslom, mert akkor ezekhez még hozzáadódik a norvég ősz gyönyörű színkavalkádja. Páratlan élmény.
Ahogy az erdők is. Félelmetesen gyönyörű erdőket láttam. Könyvet tudnék írni a szépségükről. Egy természetkedvelőnek ez a hely Mekka. Jégvarázs ugye mindenkinek megvan a kis trollokkal? Néha komolyan vártam őket. Nagy, mohákban és zúzmókban dús aljnövényzet, de olyan, hogy besüppedsz, ahogy jársz rajta, zöld, fehér színekben, köves, sziklás alapok. A sok csapadék miatt azonban vigyázni kell, hová lép az ember. Fenyők, és egyéb fafajok, melyek a sziklák között, alatt, és felett törtek utat maguknak. Zöld, piros, sárga, narancssárga, az ősz minden színe. Lenyűgöző látványt nyújtott minden egyes alkalommal, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy 4 hét alatt több mint 1500 képet lőttem, és ha leszámolom a jó szokásomból adódó – mindenről csináljunk ’öccá’ fotót, mercsaklenyomoméskész – duplikációkat, ‘triplikációkat’, akkor is sok. Minden nap, minden órájában más arcát kaphatod lencsevégre a természetnek, ha sokat jársz-kelsz.
Varázslatos volt a részesévé válni. Fotósoknak kötelező. Ahogy ez az őszi táj egybeolvadt a kék égbolttal, a hegyekkel, ahogy a lemenő nap élénk sárgává, majd rózsaszínné festette a már amúgy is gyönyörű eget és felhőket, ahogy a vörös napsugár átszínezte a tájat este…kész színorgia volt. Mint a mérgezett egér róttam az utakat minden este, nem tudták, mi bajom van. Ottlétem végére aztán Vendéglátóim annyira megszokták eme színek és naplementék iránti hóbortomat, hogy a végére már ők mutogatták nekem az ősz gyönyörű színeit, sőt, még a rég megkopott ’fotóaparat’ is előkerült az utolsó napokon. Jó volt látni, hogy lelkesedésem rájuk is átragadt. A gyönyört is meg lehet unni, míg nem jön valaki, aki újra felfedezi nekünk, ugyebár. Így volt ez az ősszel és sarki fénnyel is. Mikor először pillantottam meg az égen, kirohantam a szobából, hogy jelezzem nekik, sarki fény van. Egy mosollyal nyugtázták megfigyelésemet, és folytatták tovább a tévézést. A 4. hét végére már minden este megkérdezték, van-e, várható-e ‘A fény’.
Dønna függőséget okoz, itt egész egyszerűen éhes a szemed. Minél többet látsz, annál nagyobb étvágya lesz. Még..még…még. Egyszerűen nem lehet betelni a hellyel. Nem tudom, nyáron, vagy télen ebből mennyi igaz. De aki ősszel megy, készülhet a kínzó éhségre.
A szállásom közel volt kedvenc helyeim egyikéhez, a Dønnmannen – hegyhez. Nevét onnan kapta, hogy távolról egy fekvő embert vélhetünk felfedezni nagy orral. Kedvenc hegyemmé vált, sajnos megmászni ottlétem alatt nem tudtam, de túraútvonal vezet felfelé, a helyiek szerint nem éppen könnyed túra, néha helikoptert kell hívni a lejutáshoz.
Mindenesetre lentről jól mutatott rajta a hó, és nem éppen szar a lábát nyaldosó tenger látványa sem.
Aki szeretne még olvasgatni a Dønnmannen-ről, és Dønna-ról:
https://www.visitnorway.no/reisemal/trondelag/kystriksveien/steder/donna/
A 4 hét részletes történéseivel pedig folytatás következik, de addig is egy szolid videó az erdőkről, természetről, színekről készített képekkel, vær så god (tessék parancsolni 🙂 )
