Csernobil – gyerekkorom “meséje”

CHERNOBYL ….hatalmas köszönet ezért a filmért. ’86-os gyerekként csak annyit tudtam eddig a témáról, hogy megtörtént. Hogy az anyámat arra kérték, vetessen el, mert nagy esély van rá, hogy betegen fogok születni, de ennek ellenére ő vállalt engem, így csináltatott vizsgálatot, amely kimutatta, egészséges vagyok.

Szegény Anya, mindig azzal szoktam „viccelődni”, hogy biztos azért lettem ilyen „hülye”, mert kaptam egy jó adagot Csernobilból.

Ezek után ezt többé nem teszem.

Túl az utolsó filmkockán ugyanis felfogtam, hogy ami történt, nem csak annyi, hogy valahol felrobbant valami reaktor, és Anyán vizsgálatot végeztek, nem ehettek salátát és a hasonló anekdoták…sokkal több ez ennél. Ez a film, és maga Csernobil is egy rendszer kritikája és következménye, jellemrajz egy korról, egyes emberekről, egy egész népről.

Sőt, kritika ez az egész emberiségről. Mert mi is történt valójában? A felsőbbrendűség fennkölt hirdetése, az olcsón jót, a gőg, az inkompetens, hozzá nem értő, arrogáns, ki ha én nem, magas helyeken jól fekvő emberek komoly döntési pozíciókba helyezése, a felelősség áthárítása a tapasztalatlanra, az egymásnak és önnön magunknak való hazugságfolyam egy ideológiáért – amiben tán nem is hiszünk, de fenn KELL tartani, mert EZT MONDTÁK -, a megúszás taktikája ismét győzött akkor, s az emberiség ezzel el is nyerte méltó büntetését.

Nem ismerősek ezek? Mintha nem is telt volna el több, mint 30 év….

Rengeteget beszéltünk magáról a filmről a kollégákkal, barátokkal és a családdal, arról, hogy mennyire jól bemutatja a történteket, mennyire erős, és mennyire érthető benne még a legapróbb tudományos ok is, amiért mindez megtörténhetett.

De vajon tényleg eljut-e a film, vagyis inkább a történtek üzenete hozzánk, vagy csak „elbűvöl” minket egy katasztrófa, melynek „kulisszatitkaiba” most e film által betekintést nyerhettünk kvázi „katasztrófaturistákként”?

Átjött a valódi tanulság?

Rendkívül erős mondatok és párbeszédek vannak a filmben. Minden kijelentés, állítás a rendszerről, az igazság-hazugság viszonylatáról, az emberekről….. ma is igaz!

Pont ezért vegyük egy kicsit észre, hogy hetek óta beszélünk egy múltban bekövetkezett szörnyű tragédiáról, szörnyülködünk, elképedünk, s észre se vesszük – vagy csak nagyon kevesen -, hogy itt a nyakunkon a következő, és mi emberek, ugyanazokat a hibákat követjük el, újra és újra, melyeket elkövettek Csernobilban, a különbség pusztán csak annyi, hogy ezeket a hibákat nem egy adott nép, egy adott rendszer követi el, hanem az egész emberiség, méghozzá a hatalom és a pénz mindenekfelettiségét hirdető ideológiájának égisze alatt, mely lássuk be, gyakorlatilag ugyanaz, mint a régi rigmusok, pusztán új köntösbe bújtatták ugyanazok a karakterek, melyek a filmben is láthatók.

Vajon lesz egy olyan generáció is, amelyik a Föld majdnem elpusztulásáról néz majd ugyanilyen elképedéssel egy hasonlóan sokkoló minisorozatot? És vajon abban a filmben lesznek-e például a Csernobilban dolgozó bányászokhoz hasonló jellemek? S melyik lesz ez a generáció?

A gyereked? Vagy az ő gyereke?

Játszunk egy kicsit. Játszunk el úgy a klímaváltozás hatásaival, ahogy teszi azt a filmben Legaszov a tárgyaláson a probléma magyarázása közben a kék és piros táblákkal. Gondolatban nézzük meg, hogy az a kényes egyensúly, melyben minden élőlény, köztük az ember is, létezik, hogyan s melyik irányba tolódik most el, mi az, amit levehetünk az állvány egyik oldaláról, és mi az, amit feltehetünk rá a másik oldalon. Vékonyodó ózonréteg, magasabb átlaghőmérséklet, káros UV sugárzás, kiirtott erdők, több beton, túlnépesedés, fogyó erőforrások, kihalt fajok, le nem bomló, ellenben kárt okozó hulladékhalom….a felsorolást akár több oldalon keresztül is lehetne folytatni. Ki-ki helyezze csak szépen gondolatban el ezeket azon a bűvös állványon….

Emberek milliói nézik ezt a filmet, sokkot kapnak, hogy ilyesmi egyszer tényleg megtörtént….aztán szépen hazamennek, a hatása alatt maradnak ideig óráig, van, aki több napig, s olyan is biztos akad, aki megváltoztatja emiatt az életét.

De vajon hányan tanulnak belőle? Hányan tudnak tanulni a korábbi, emberiségre oly jellemző hibákból, és ami a fő: hányan tudják az egész emberiség érdekeit úgy a sajátjuk elé helyezni, ahogyan tették azt a filmben azok a munkások, akik – akár önként – vállalták a biztos halált, megmentve ezzel rengeteg életet, és egy egész kontinenst? S ami még ennél is lényegesebb kérdés, hogy vajon elég volt-e Csernobil ahhoz, hogy azok, akik döntési pozícióban vannak, megértsék a felelősségüket? El tudják-e nyomni magukban a hatalom és a gazdagság iránti vágyat egy nagyobb érdek és érték érdekében?

S vajon mi megértettük-e, miért olyan fontos, hogy az életünkről, a minket körülvevő világról szóló legapróbb döntéseket is hozzáértő emberek hozzák meg? Megértettük-e miért fontosak azok az emberek, akik értik és meghallják a tudósok szavát?

Mennyire lesz ismét az jellemző, hogy megy minden a régi megszokott mederben tovább? Nyugtáztuk, hogy jó, megtörtént, borzalmas. Majd mindenki visszaereszkedik a kényelmes, önáltatásokkal teli kis életébe, és a három majom után szabadon, ismét se lát, se hall, se beszél? Túl nagyot tévednék azzal a megállapításommal,hogy merengünk egy jót a múlton, ahogy ezt mindig is szoktuk, de odáig már nem jutunk el, vagy csak csigalassúsággal, hogy merengjünk egy ugyanilyen jót, termékenyen a jövőn? (Hál’isten, azért vannak, akik ezt megteszik, kiállva a többiekért is.)

Befolyással bíró politikusok és állami vezetők nyilatkoznak még ma is, 2019-ben a globális felmelegedés tényének tagadásáról, és próbálnak hiteltelenné tenni „naív” tudósokat, akik az egész életüket a tények felkutatásának szentelték. Kinek lehet hinni? Kinek higgyen az átlag ember? A hataloméhes predátoroknak, akiket elméletileg, a szép eszme szerint azért választ, hogy magasabb szinten képviselje a társadalom érdekeit vagy a pusztán tényeket kutató szakembereknek?

Esetleg a saját „bőrének”….?

Nézvén a sorozatot, jó darabig nem tudtam túltenni magam a dühön, amit éreztem bizonyos karakterek megnyilvánulása miatt. A felelősség letolása, hazudozás, megfelelni akarás…inkompetensség…nem tudom, talán azért hatottak rám ennyire, mert ezt látom ma is, nap mint nap, de a filmben (és így a valóságban is) pontosan látni, hova is vezethet ez…

Rózsaszín felhőbe képzelt álom-e egy olyan felállás, ahol annak jut tényleges döntési vagy vezető pozíció, aki valóban ért az adott területhez, legyen szó atomról, szervezetvezetésről, államvezetésről, vagy emberekről, természetről, állatokról; s nem pedig annak, akinél a „valakinek a valakijének a valakije”elv érvényesült?

Nem tudom…

Az utolsó részben, mikor Scserbina rácsodálkozik a lábán mászó hernyóra, majd gyengén felkiált: gyönyörű….

….igen, gyönyörű. Az élet, a természet gyönyörű! Annyi érzelmet szabadított fel ez a film, annyi dühöt éreztem, miközben néztem, hogy egyenesen meghatódtam ettől az egy jelenettől.

Talán feloldozott. Talán itt jutott el a tudatomig, hogy igen, vannak Gyatlov-féle figurák, nem kevesen, de vannak mások is! Nagyon fontos. Ebben az egyetlen jelenetben (és érdekes, nem akkor, amikor a tárgyaláson elhangzik a színtiszta igazság, hanem ebben az egy jelenetben) megcsillanni láttam a reményt, a megtörtséget, azt, hogy érdemes még hinni, mert vannak jó, vagy változni képes jellemek is, akik küzdenek, kiállnak, ha kell; belátják, ha tévedésben éltek …és mernek “jelentéktelenek” lenni, ha épp arra van szükség.

S amikor az ember színtiszta őszinteséggel rá tud csodálkozni az őt körülvevő természet szépségére, testesüljön az meg akár egy hernyóban… Nyert.

Hogy melyik karakterrel szeretnénk a jövőben azonosulni ……a döntés mindenkor kizárólag csakis a miénk, embereké.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé.

Follow by Email
Facebook
Facebook
YouTube
Instagram